Hídfőterek

Budapest Szíve Program

Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése I. ütem

 

Hídfőterek alapkép 667x500

A Budapest Szíve program célja a történelmi Belváros területén magasabb szintű városépítészeti, tájépítészeti és építészeti minőség elérése, a térség bekapcsolása a Főváros turisztikai és rekreációs vérkeringésébe, a városi életminőség javítása. A program céljainak eléréséhez a Belváros forgalmi rendjének, közlekedési rendszerének újragondolása, az átmenő forgalom csökkentése, kevésbé érzékeny területekre koncentrálása szükséges. A Március 15. tér világörökségi státuszához méltó közterület-rendezési átalakítása mellett, lehetővé kell tenni az Erzsébet híd forgalmának elvezetését, különös tekintettel a Főutca projekt keretében tervezett Ferenciek terén lévő közúti aluljáró megszüntetésének szándékát.

Az Erzsébet híd megszűnő kapcsolatainak pótlására, Váci utca gyalogos összeköttetésére új jelzőlámpás csomópont létesül a Váci utca – Szabad sajtó út keresztezésében, új szintbeli gyalogátkelőhely kijelölésével a Váci utca vonalában.

A jelenleg Irányi D. u. illetve a Kecskeméti utca felől a Ferencziek terén lévő aluljáró érintésével Erzsébet hídra felhajtó forgalom számára két forgalmi sávos útpálya épül a Március 15. tér déli térrészén a Belgrád rakpart – Szabad sajtó út között. A meglévő két forgalmi sávos Erzsébet hídi lehajtó megmarad, az ellenirányú útpálya helyigényét figyelembe véve vonalvezetése módosul. A kétirányú kapcsolat kiépítésével egyidejűleg a Váci utca Duna utca – Irányi D. utca közötti szakaszán a gépjármű forgalom megszűnik, gyalogos utcaként kerül átépítésre. Az irányonként két forgalmi sávos Erzsébet híd – Belgrád rakpart útpályán a Molnár utca vonalában biztosíthatók a tervezett mélygarázs kapcsolatai.

A déli irányból az Erzsébet hídra történő felhajtási lehetőség biztosítása miatt szükséges a Belgrád rakpart egyirányúsításának megfordítása a Havas utca – Irányi D. utca közötti szakaszon. A módosításokból adódóan a Belgrád rakpart Petőfi térnél lévő alsó rakparti lehajtó – Irányi D.utca közötti szakasza kétirányúvá válik.

A Pesti Barnabás utca – Váci utca – Erzsébet híd által határolt északi térrészen a járműforgalom megszűnik, gyalogos-, és zöldfelületként kerül átépítésre. A Váci utca – Pesti Barnabás utcafunkciójában változatlanul megmarad, átépítésére a gyalogos felületek preferenciája miatt kerül sor.

A Pesti Barnabás utca – Apáczai Csere J. utca csomópontban továbbra is jelzőlámpás szabályozás mellett biztosított a gépjárműforgalom, a tervezett Duna parti kerékpárút és a Duna korzó felől érkező gyalogos forgalom számára.

A Duna parti kerékpárutat kétirányú kerékpárútként terveztük az útpálya keleti, beépítés felőli oldalán. A kerékpárutat útpályaszinten alakítottuk ki, a gyalogos járdától kiemelt szegéllyel elválasztva, ezzel is jelezve, illetve nyomatékosítva, hogy a kerékpár jármű, a járdán nem lehet kerékpározni.

A szakaszos és ferde szegélyek elhelyezése megakadályozza a kerékpárúton történő parkolást. A kerékpárút déli irányú átvezetése a gyalogátkelőhelyekkel közösen történik.

A Duna korzó déli irányú – Belgrád rakpart, Fővám tér –a korzón alapvetően szabadidős szándékkal megjelenő gyalogosok számára „élmény dús” környezetben biztosítva a megpihenés, útvonal választás lehetőségét a Petőfi szobor előterétől a Március 15 tér északi térrészére, a Belvárosi templom felé „jelöltük ki” az áramlás irányát.

A térrészen kialakítandó parkjellegű terület felől a díszburkolatos Piarista köz biztosítja a színvonalas kapcsolatot a Váci utca, illetve a Kígyó utca – Ferenciek tere felé, míg a Belvárosi templom előterétől indulva az Erzsébet híd alatt a Molnár utca vonalában kialakított díszburkolatos felület biztosítja az Erzsébet hídtól délre, ill. északra eső korzószakasz kapcsolatát.

A Váci utca keleti, illetve Március 15. tér déli térfala mentén kiszélesített gyalogos felület adja meg a Váci utca déli és északi szakasza, valamint a Duna utca (Ferenciek tere) és Belgrád rakpart színvonalas gyalogos kapcsolatát.

A Piarista tömb mentén, a tömb átépítése kapcsán megjelenő kereskedelmi és vendéglátói igényekhez igazodva a járdafelület kiszélesedik.

A tervezési területen az autóbuszok továbbra is az Apáczai Csere J. u. – Belgrád rkp. útvonalon közlekednek.

A Március 15. téren, a felszínen a parkolás megszűnik, a téren és környékén megszűnő férőhelyek pótlása a mélygarázsban történik. Megállás, várakozás felszínen csak a Váci utca – Pesti Barnabás utca útpályáján, a szegély mentén lehetséges. A férőhelyeken túlnyomórészt az áruszállításhoz szükséges rakodóhelyeket, taxi állomást, mozgássérült parkolóhelyeket és várakozáskorlátozással megállóhelyeket jelöltünk ki, a rövid idejű parkolás a Pesti Barnabás utca déli oldalán lehetséges.

Március 15. tér